Varsó és Washington szerint az Északi Áramlat-2 gázvezeték aláássa Európa biztonságát és energetikai stabilitását – hangsúlyozta szombaton Varsóban Rex Tillerson amerikai külügyminiszter.

A közös sajtóértekezleten bírálta az orosz-német projektet Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter is. Az amerikai és a lengyel diplomácia vezetői azután nyilatkoztak, hogy Tillerson Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tárgyalt biztonságpolitikai és engergiabiztonsági együttműködésről.

Orosz monopólium létrejöttétől tartanak – fotó: 24.hu

Tillerson szerint a gázvezeték "újabb eszközt ad Oroszországnak az energetika politikai kihasználására". "Ellenkezésünk a közös stratégiai érdekből ered" – fejtette ki, és támogatólag nyilatkozott az európai energiaforrások diverzifikálásáról.

"Mély meggyőződésünk, hogy Lengyelország, amelynek egész Európával együtt vannak eszközei energiaforrásai diverzifikálásához, nagyon fontos Európa hosszú távú biztonsága számára" –jelentette ki. Hozzáfűzte: Washington "ezért is támogatja a (több ország gázvezetékrendszerét összekötő) interkonnektorok további építését". 

Tillerson ezzel vélhetően a tervezett, a lengyelországi Swinoujsciéből a horvátországi Krk-szigetig vezető észak-déli gázfolyosóra utalt. Varsó és Washington tavaly novemberben kötött középtávú szerződést az amerikai cseppfolyósított gáznak a swinousciei gázkikötőbe irányuló szállítmányaira.

Tillerson az Egyesült Államok "nagy, demokratikus szövetségesének" nevezte Lengyelországot, a történelmi vonatkozások mellett méltatva többek között azt is, hogy Varsó a NATO keretében teljesíti a védelmi kiadásokra vállalt kötelezettségét. Beszámolva a katonai, hadiipari együttműködésről, Tillerson meggyőződését fejezte ki, hogy hamarosan véglegesítik egyebek között a Patriot rakéták beszerzésére vonatkozó tárgyalásokat.

Czaputowicz a katonai együttműködésről elmondta: az amerikai katonák – akiket 2016 elején állandó rotációs jelleggel telepítettek Lengyelországba – "biztonságérzetet adnak", és Varsó állandósítaná e jelenlétet. A lengyel külügyminiszter emellett támogatólag nyilatkozott az ukrajnai és a szíriai helyzet rendezését célzó amerikai lépésekről. Kérdésre válaszolva Tillerson ismét Moszkvát tette felelőssé a vegyi fegyverek szíriai alkalmazásáért.

Az amerikai külügyminiszter szombat délelőtt lerótta tiszteletét a gettó hőseinek emlékműve előtt a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából. Látogatása végén, kora délután Tillerson még Jaroslaw Kaczynskivel, a kormányzó Jog és Igazságosság elnökével találkozik.