A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 229,70 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 31 868,51 ponton zárt kedden.

mol

A Mol 450 forinttal, 2,24 százalékkal 20 550 forintra erősödött, 978,6 millió forintos forgalomban – fotó: 24.hu

A részvénypiac forgalma 2,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a BUX jó teljesítménye a Molnak köszönhető, amely több mint 2 százalékkal emelkedett.

Ennek oka, hogy a horvát miniszterelnök hétvégén bejelentette, hogy szeretnék megvásárolni a Moltól az olajtársaság INA-ban lévő 49,2 százalékos részesedését. Még számos nyitott kérdés van azonban, egyáltalán nem biztos, hogy sikerül a horvátoknak ezt a tranzakciót véghezvinni – tette hozzá.

A többi blue chip esetében nem volt nagy mozgás, a forgalom lényegesen elmaradt az átlagtól. Hasonló elmozdulásokat lehetett látni a nyugat-európai börzéken is, a német DAX 0,2 százalékos emelkedésben van – mondta az elemző.

A Mol 450 forinttal, 2,24 százalékkal 20 550 forintra erősödött, 978,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8385 forintra nőtt, forgalma 787,2 millió forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 496 forintot ért, forgalma 839,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 16 forinttal, 0,26 százalékkal 6160 forintra emelkedett, forgalma 253,7 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1932,77 ponton zárt kedden, ez 2,60 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.