Bill de Blasio, New York polgármestere egy televíziós interjúban az acélból és üvegből épülő felhőkarcolók betiltását ígérte.

aIllusztráció – fotó: pexels.com 

De Blasio az MSNBC televízióban azt fejtegette, hogy New York ikonikus felhőkarcolói a legnagyobb környezetszennyezők, a város pedig a jövőben nagyobb figyelmet akar fordítani a környezetvédelemre. A polgármester drasztikus változásokat ígért. "Egyértelmű és erőteljes üzenetet akarunk küldeni a károsanyag-kibocsátás csökkentésére" – mondta Bill de Blasio. Bejelentette, hogy öt éven belül a városban teljes egészében áttérnek a megújuló energia használatára. Egyben kilátásba helyezte, hogy súlyos pénzbüntetésre számíthatnak azok az ingatlantulajdonosok, akik nem alakítják át az új környezetvédelmi előírásoknak megfelelően az épületeiket.

"Ez lesz a világon az első nagyváros, amely azt mondja ingatlantulajdonosainak: meg kell tisztítanotok az épületeiteket, újra kell tervezni és át kell alakítani ezeket, energiát kell megtakarítani. Ha ezt nem teszitek meg 2030-ig, akkor komoly büntetést kaptok, akár egymillió dollárt, vagy még ennél is nagyobb összeget fizethettek" – mondta Bill de Blasio.

"Be fogjuk tiltani a hagyományos üveg-, és acélfelhőkarcolókat, és ha valaki ilyen épületet akar felhúzni, annak egy sor lépést kell megtennie a környezet védelme és az energiahatékonyság ügyében" – fűzte hozzá. A polgármester azt ígérte: az építési engedélyek régi gyakorlatát mindenképpen megszüntetik. Az ingatlantulajdonosoknak 2030-ig 30 százalékkal kell csökkenteniük épületeik környezetszennyezését.

A demokrata párti polgármester az úgynevezett Zöld New Dealre hivatkozott, amelyet Alexandria Ocazio-Cortez New York-i demokrata párti képviselő terjesztett elő a washingtoni képviselőházban. A tervezet radikális intézkedéseket javasolt az amerikai gazdaságban és energia-felhasználásban a káros anyagok kibocsátásának csökkentése érdekében. A tervezetet, amely megvalósítása szakértők szerint 93 ezer milliárd dollárba kerülne, a képviselőházban leszavazták, mivel a demokrata párti politikusok jó része sem ért vele egyet.