Sikeres energiahatékonysági pályázat (KEHOP) nyomán átfogó korszerűsítés kezdődött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal középületeiben. Az 1,2 milliárd forintba kerülő programban öt településen tíz helyszínen végzik el azokat a munkákat, amelyek befejeztével évente 15 millió forinttal alacsonyabb lesz majd az épületek fűtés- és áramszámlája.

solarMilliókat lehet spórolni a segítségükkel – fotó: DOW PowerHouse

Korim Éva megyei kormányhivatal sajtófőnök az MTI-nek elmondta: az érintett ingatlanok közül négy Szolnokon, kettő Törökszentmiklóson, kettő Jászberényben, egy Kunszentmártonban és egy Tiszafüreden található. A fejlesztés magában foglalja a homlokzati, padlástéri és tetőtéri hőszigetelést, a nemesvakolat készítését, a nyílászárók cseréjét, valamint a fűtéskorszerűsítést.  

A kivitelezők közel 1100 elhasználódott nyílászárót cserélnek ki, 11 ezer 970 négyzetméter homlokzatot újítanak fel és szigetelnek le, majd nyolcszáz napelemet szerelnek fel az épületekre. Mindez éves szinten az elektromos fogyasztás mértékegységében mérve 104 megawattóra megtakarítást jelent.

Emellett egy másik igen jelentős beruházás is elindult Szolnokon: a volt Szolnoki Főiskola évek óta üresen álló Ady Endre úti épületében az energiahatékonysági fejlesztés mellett nagyszabású belső átalakítást is végeznek. A felújítás végén a Szolnoki Járási Hivatal több osztálya költözik át az eredetileg oktatási intézménynek készült létesítménybe.