A tengerparti országok egyre nagyobb mértékben hasznosítják a parttól távol a szél energiáját, az elmúlt évtizedben egyre szaporodtak a nyílt tengeri szélfarmok. Az alábbi műholdfelvételeken a tengerfenék változásai, de még az üledék áramlása, illetve a turbinák tartóoszlopai környékén történő lerakódása is követhető.
Az alább bemutatott felvételeket a Landsat–8 műhold szárazföldi képalkotó berendezése (OLI, Operational Land Imager) 2015. június 30-án készítette. Akkor 84 nyílt tengeri szélfarm működött vagy épült Európában. A legnagyobb szélerőművi kapacitás az Északi-tengeren működik, ezek a farmok a teljes kapacitás 69%-át szolgáltatják, kihasználva a szinte állandóan erős szeleket. Jelentősek a szélfarmok az Ír-tengeren és a Balti-tengeren is.
Az első képen középen látható, a Temze torkolata előtt, a parttól 20 km-re az Északi-tengerben 2013 óta működő London Array szélfarm 100 négyzetkilométer kiterjedésű. Két természetes homokpadon épült, ahol a vízmélység 25 méter. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt a szárazföldi elektromos hálózat létesítményeinek közelsége és az, hogy a terület a fontosabb hajózási útvonalaknál távolabb fekszik. Ennek a képen körülhatárolt környezete látható kinagyítva a második képen. A London Array 175 turbinájának együttes csúcsteljesítménye 630 MW.
A következő kinagyított képek a két másik, a Thanet és a Greater Gabbard nevű szélfarmokat mutatják. A Thanet 35 négyzetkilométer kiterjedésű, ott a tenger 20–25 méter mély, a turbinák egymástól 500 méterre helyezkednek el, a sorok közötti távolság 800 méter, a farm csúcsteljesítménye 300 MW. A 24–34 méter mély tengerben kiépített Greater Gabbard pedig 147 négyzetkilométeren terül el, 140 turbinájának együttes csúcsteljesítménye 504 MW.
A turbinák nemcsak a vízfelszín fölött látszanak, a tengerfenéki környezetre gyakorolt hatásuk is kimutatható. A kinagyított képeken felismerhetők az egyes oszlopoktól kiinduló, világosbarna csóvaszerű képződmények, amelyeket a megváltozott áramlási viszonyok miatt a vízben lebegő üledék rajzol ki. Kutatók korábbi elemzése szerint az üledékcsóvák 30-150 méter szélesek, és több kilométer hosszan követhetők.
A turbinák tehát nemcsak a szélmezőt módosítják (ami nem meglepő, hiszen megcsapolják annak energiáját), hanem a tenger árapály következtében fellépő áramlását és a hordalékszállítást is. A csóvák iránya és görbültsége a helyi áramlás általános viszonyaira jellemző, és természetesen az árapály periódusának megfelelően változó, dinamikus képet mutat.
A kutatók a továbbiakban is folytatják a hordalékcsóvák vizsgálatát, fel akarják térképezni 3D struktúrájukat, és ki akarják deríteni, milyen hatással van a jelenség a halak szaporodása szempontjából fontos tengeralatti környezetre. A területről a NASA nagyfelbontású képe a területről ide kattintva tölthető le.