Az MVM Zöld Generáció Kft. 9,4 milliárd forintos beruházással 23,97 megawatt (MW) csúcs kapacitású naperőművet épített uniós támogatással Szeged határában.
Illusztráció: Pexels
Bilinszky Péter, a cég üzleti projekt igazgatója azt mondta, a beruházás költségeiből 3,575 milliárd forintot fedezett uniós és hazai támogatás.
A fotovoltaikus erőmű Szeged északi részén, a Fehér-tó és a Halastavak között épült meg az Energy Hungary Zrt. kivitelezésében. A villamosenergia-termelő névleges teljesítőképessége 19,98 MW. Az erőmű évente 28,5 gigawattóra (GWh) villamosenergiát termel, ezzel 27,3 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátása kerülhető el. A 25 éves tervezett élettartamú erőmű a Mavir Zrt. sándorfalvai alállomásán keresztül csatlakozik a közcélú hálózathoz - közölte a szakember.
A beruházás a tervezett májusi határidőnél korábban elkészült, az erőművet már március 8-án üzembe helyezték, és azóta a sikeres próbaüzem is lezajlott - mondta Bilinszky Péter.
Az igazgató elmondta, a MVM csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. jogelődjét Hungarowind Kft.-ként alapították 2002-ben. A cég 2015-2016-tól alakít ki fotovoltaikus erőműveket saját beruházásban, illetve piaci akvizíciókat is végrehajtott.
A cég által üzemeltetett erőművek beépített teljesítménye meghaladja 320 MW-ot, ebből 260 MW-ot biztosít fotovoltaikus forrás, melyet szél és vízerőművek egészítenek ki. Az MVM Zöld Generáció Kft. részesedése a hazai naperőmű-piacon tavaly 7,7 százalék volt, a megtermelt villamos energia mennyisége meghaladta 430 GWh-t, ez a tervek szerint jövőre másfélszeresére bővül.
A társaság kapacitását 2025-re 800 MW-ra növelné, portfólióját pedig a jelenlegi mellett geotermikus, biogáz, biomassza - és amennyiben azt a jogszabályok lehetővé teszik - szélerőművekkel bővítené - tudatta az igazgató.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság értékesítésből származó nettó árbevétele 2020-ban 3,918 milliárd, 2021-ben 2,102 milliárd forint volt. Az MVM Zöld Generáció Kft. 2020-ban 485 millió forint adózott eredményt ért el, tavalyi vesztesége 418 millió forint volt.