Autóipari mérnöki fejlesztőirodát nyit Győrben a Thyssenkrupp Components Technology Hungary, a győri iroda a budapesti, a szegedi és a veszprémi autóipari elektromos és elektronikai fejlesztőközpontjaival dolgozik majd szorosan együtt - közölte a cég.
Kép: thyssenkrupp
A közlemény szerint Győrben elektromechanikus kormányrendszerek fejlesztésén, járműdinamikai szabályozásokon és az úgynevezett steer-by-wire rendszerek (mechanikus kapcsolatok helyett elektronikus összeköttetést biztosító rendszer) kialakításán dolgoznak majd.
A Thyssenkrupp a következő három évben több mint kétszáz emberrel tervezi növelni képzett mérnökei létszámát Magyarországon, Győrben az első körben húsz embert terveznek alkalmazni, de már most előkészítik a következő bővítési ütemet.
A Thyssenkrupp kutatás-fejlesztési tevékenységet és gyártást is végez Magyarországon: a szegedi, veszprémi és budapesti fejlesztőközponton kívül Győrben futómű-összeszerelő üzemet működtet, Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és motorkomponenseket gyárt, Debrecenben pedig stabilizátorokat és rugókat készít.
Magyarországon 2800 embert foglalkoztatnak, 2015 óta 150 milliárd forintot ruháztak be.
Győrben tárgyalnak a Széchenyi István Egyetemmel a meglévő együttműködésük kibővítéséről.
A közlemény idézi Marc de Bastos Ecksteint, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary igazgatóját, aki felidézte, hogy a vállalat mérnöki kutatás-fejlesztési tevékenységgel először 1999-ben, egy egyetemi együttműködés révén jelent meg Magyarországon.
Kiemelte, hogy ma már több városban is "kölcsönösen előnyös együttműködések révén hosszútávon vagyunk partnerei az önkormányzatoknak".
Dézsi Csaba András polgármester a bejelentéssel kapcsolatban azt emelte ki, hogy Győr meghatározó központja lett az ország autógyártásának és járműtechnikai-fejlesztésének. A közlemény szerint a városvezető hozzátette: a város további fejlődésének is az ipar lehet az alapja, ezért bővítik az ipari parkot.
Dőry Tibor, a Széchenyi István Egyetem (SZE) Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának vezetője arról beszélt, hogy a felsőoktatási intézmény szoros együttműködéseket ápol a vállalkozásokkal, ami segíti képzéseik színvonalának emelését, és hozzájárul a térség versenyképességének erősödéséhez is - áll a közleményben.