A most elinduló közös munka jól illeszkedik az egyetemünk légiipart érintő fejlesztési terveibe, különös tekintettel az innováció és a kutatás-fejlesztés területén - hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente az együttműködési szerződés aláírásakor- Mint fogalmazott, az Óbudai Egyetem régóta rendelkezik légiipari kompetenciával, képzési programokkal, emellett több, a területhez kapcsolódó nemzetközi projektben is részt vesz.
Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora aláírta az együttműködési megállapodást a Magnus Aircraft Zrt. vezetőjével, Boros Lászlóval
Fotó: Facebook / Prof. Dr. Kovács Levente
A piaci igényekhez igazodva egyetemünk és a Magnus Aircraft Zrt. innovatív együttműködésbe kezdett. Túrautakra alkalmas elektromos hajtású repülőgép fejlesztését, közös kutatási és fejlesztési projektek megvalósítását tűztük ki célul. - emelte ki Prof. Dr. Kovács Levente. Hozzátette: már eddig is jelentős erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy növeljük a légiipar elvárásaihoz illeszkedő mérnöki kompetenciákat. Az egyetem és a cég között korábban megkötött szándéknyilatkozatot követően komplett, projektmegvalósítási szerződést írtak alá, amelyben a konkrét célok megfogalmazása mellett a feladatokat, a hatásköröket és finanszírozási pontokat is kijelölték.
Az eFusion repült órára vetített üzemeltetési költsége töredéke más oktatógépeknek, így a légi járműgyártás mellett a pilótaoktatást is alapjaiban reformálja meg. Az új típusú légijármű létrehozása érdekében az egyetem az úgynevezett hajtáslánc (a repülő hajtását biztosító rendszer) tervezésével vesz részt - szögezte le Prof. Dr. Molnár András általános rektorhelyettes.
Az elektromos repülőgép a fenntartható közlekedés új lehetőségeit nyitja meg azoknak, akik a légiközlekedést használják a rövid és közepes távú utazásokhoz Elkötelezettek vagyunk a fenntartható légiközlekedés magyarországi megteremtése és ismertté tétele mellett. Ennek érdekében kezdünk közös kutatás-fejlesztési projektekbe - mutatott rá Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: Fontos számunkra az Óbudai Egyetem teljes körű szakmai kompetenciája és támogatása ezen a területen. Cégünk minden tőle telhetőt megtesz a projektek sikeréért, hogy az együttműködés eredményeként mielőbb piacra kerülhessen a közös fejlesztésű repülőgép. Társaságunk szakemberei a géptest kialakításával, összeszerelésével, tesztelésével vesznek részt a projektben. A nemzetközi versenybe egy tisztán magyar szürkeállományon alapuló fejlesztéssel, és később termékkel kívánunk megérkezni - fogalmazott a vezérigazgató.
A környezetkímélő, tisztán elektromos hajtású, kétüléses könnyű repülőgép, az eFusion lesz Magyarország első típustanúsított, teljesen elektromos hajtásrendszerrel felszerelt repülőgépe. A Fusion 212 szénszállal erősített kompozitból készül a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi üzemében.