A szonda irányítói úgy döntöttek, hogy „leteszik” az űreszközt az üstökösmag felszínére. A végső manőversorozat tegnap kezdődött, amikor a hajtóművek segítségével olyan pályára került a szonda, melynek végén ütközik az égitesttel.
Kép: ESA
Ahogy a 67P üstökös és vele együtt a Rosetta távolodóban van a Naptól, egyre kevesebb energiát termelnek a napelemek. A fedélzeti tudományos műszerek és alrendszerek működtetése rövid időn belül már lehetetlen lenne, így az űreszköz vége elkerülhetetlenné vált. A Rosetta irányítói az egyszerű kikapcsolás helyett döntöttek a meglepő manőverről. Az üstökösmaghoz igen közel kerülve, az utolsó órákban így még olyan tudományos mérésekre is lehetőség adódott, amilyenekben korábban nem is reménykedhettek.
A mozgási energia szempontjából a találkozás egy sima leszállásnak is minősülhetne, hiszen egy sétáló ember sebességével, azaz körülbelül kevesebb mint 1 m/s-mal érkezett meg a szonda a felszínre. Viszont eredetileg egyáltalán nem arra tervezték, hogy valaha is leszálljon. Így például a szonda napelemtáblái semmiképpen sem bírnák ki még ezt a kis sebességgel történő ütközést sem. Emiatt nemcsak az energiatermelés válna lehetetlenné, de az adatokat a Földre továbbító nagynyereségű antenna sem mutatna már a Föld felé, így kommunikációra sem lenne többé lehetőség. A rendszereket tehát úgy programozták, hogy kapcsoljanak ki a leérkezéskor. A Rosetta mostantól az üstökös felszínén, némán folytatja útját a Naprendszerben. Ahogy a 2014 novemberében lejuttatott Philae leszállóegysége is teszi már egy jó ideje.
A Rosetta üstökösbe vezetésével az Európai Űrügynökség rendkívül sikeres programja fejeződött be. Eredményeiről, örökségéről még ezután is sokat fogunk hallani. Külön öröm, hogy a sikerből magyar űrkutatók is jócskán kivették a részüket. Mind a Rosetta anyaszonda, de főleg a Philae egység készítésében alapvető szerepet játszottak a magyar mérnökök és kutatók.