Törökország, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern közreműködésével, az idén megkezdi az Akkuyu atomerőmű építését – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában, az államfői palotában tartott energetikai rendezvényen.

Az erőmű látványterve – kép: ejatlas.org

Erdogan közölte: "az épületkomplexum alapkövét barátommal, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel együtt, a közeljövőben tervezzük letenni". Az erőműnek előreláthatólag négy reaktorblokkja lesz. Az összesen 4800 megawatt teljesítményű létesítmény helyét a dél-törökországi Mersin tartományban, a Földközi-tenger partjára jelölték ki. A projekt értéke meghaladja a 20 milliárd dollárt.

Az első reaktor az eredeti tervek alapján 2023-ra készülne el. Ugyanakkor az építkezést 49 százalékban finanszírozó három török nagybefektetőből kettő februárban kihátrált a megállapodásból. Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint a felek nem tudtak megegyezni a kereskedelmi feltételekről.

A Roszatom keresi a megoldást a finanszírozásra. Oroszország és Törökország 2010 májusában írt alá megállapodást az Akkuyu atomerőmű építéséről. A létesítmény a török villamosenergia-szükséglet nagyjából 10 százalékát fedezné.

A török energiaügyi minisztérium korábban további két atomerőmű létrehozását is kilátásba helyezte. Az egyik komplexum a Fekete-tenger partján fekvő Sinopnál épülne fel, a másik pedig Törökország európai részén, Kelet-Trákiában. Erdogan kedden egyúttal arról is beszélt, hogy ugyancsak 2018-ban az egész országban elérhetővé teszik a földgázszolgálgatást, ami három keleti tartományban Artvinban, Sirnakban és Hakkariban még nem hozzáférhető.