A 3-as metró minden szerelvénye biztonságos, utaztatásra alkalmas, semmilyen biztonsági kockázat nincs – szögezte le Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóság vezetője szerdán budapesti sajtótájékoztatón, amelyet a metróvonal felújított szerelvényeinek műszaki állapotáról megjelent hírek miatt hívtak össze. Kérdésekre válaszolva közölte, hogy az ajtóknál lévő rossz tömítés okozta hat metrókocsi padlójánál a rozsdásodást.

m01A 3-as metró a felújított szerelvényei a BKV Kőér utcai járműtelepén – fotó: Balogh Zoltán / MTI

Héri József elmondta, hogy az egyes számú prototípus szerelvényt a tesztek során jelentősen túlterhelték, mivel több vizsgálatot is többletterheléssel kellett elvégezni. Miután üzemeltették a szerelvényt azzal szembesültek, a padlója másképpen viselkedik, mint a többi szerelvényé. A mechanikus meghibásodást a többletterhelésre vezették vissza, ezért azt jelezték az orosz gyártónak, a Metrowagonmash Rt.-nek, és garanciális javítást kértek. A kérésnek eleget tett a társaság, és 2019. december 4-én elkezdődött a szerelvény megbontása, a padló feltárása.

A feltáráskor szembesültek azzal, hogy a járófelület alatt elhelyezett 2 milliméteres lemezen "azonnali beavatkozást" igénylő "korróziós nyomok" vannak – közölte hozzátéve, hogy a javítás, amelyet a Metrowagonmas végez – december közepén kezdődött el. Mint Héri József magyarázta, az utasok egy úgynevezett kopófelülten járnak, és ez alatt van egy rétegelt lemez, majd ezt egy 2 milliméteres acéllemez követi, amelynél felfedezték a problémát, az erős korrodáltságot. A javítás során ahol indokolt volt, ott kivágták és cserélték a lemezt. A kereszttartók és a kocsiszekrény "erejét adó" elemek nem sérültek, nem korrodáltak – hangsúlyozta.

A felújított metrószerelvények műszaki állapotáról beszámoló sajtótájékoztatón az újságíróknak bemutatták a metrókocsik javításának fázisait, így az első prototípus szerelvény négy kocsiját, amelyek közül háromnál már elvégezték a "kritikus" részek kivágását. A negyediknél már a befejezés előtt áll a javítás. Héri József kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az ajtók küszöbénél nem volt megfelelő a tömítés, és így mosáskor a víz be tudott folyni az alaplemez és rétegelt lemez közé, és ez okozta a korróziót. Ezt csak akkor fedezték fel, amikor megbontották a kocsit, ennek semmilyen jele nem volt.

A később leszállított kocsiknál komolyabb tömítést alakítottak ki, de úgy gondolják, hogy az első három leszállított szerelvénynél a tömítéssel problémák lehetnek. Jelenleg az egyes számú prototípussal foglalkoznak, ezt követően feltárják majd a kettes és a hármast is – közölte. Héri József elmondta, több kocsit megvizsgáltak már szúrópróbaszerűen,  nem találtak problémát, de az összes kocsit ellenőrzik majd. Mint közölte, egy szerelvény javítása nagyjából egy hónap alatt elvégezhető.

m02Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóságának vezetője sajtótájékoztatót tart – fotó: Balogh Zoltán / MTI

Héri József leszögezte, "minden kocsi biztonságos ma is". A lemezeket azért vágták ki, mert azok 2 milliméteresek helyett 1,9 milliméteresek lettek, amelyek egyébként ugyanolyan biztonságosak, mint a 2 milliméteresek – tette hozzá, majd rámutatott: a javítás azért szükséges, hogy a kocsik ki tudják tölteni a kiszabott harminc éves időtartamukat. Hangsúlyozta azt is, akkor sem történne semmi probléma, ha az alaplemez nem, csak a rétegelt lemez lenne kifektetve a kocsi alján.

Héri József közölte, az első prototípus szerelvény mind a hat kocsija érintett a problémával. Kitért arra is, hogy legelőször 2017 májusában jelezték az orosz gyártónak, hogy vannak problémák a szerelvény kialakításával. Az első három prototípus szerelvény kocsijának átvizsgálását követően az orosz társaság arra a megállapításra jutottak, hogy jobb ha újragyártják a kocsiszekrényt, mint ha csak felújítják.