A magyarországi közlekedés éves szén-dioxid-kibocsátását jelentősen meghaladó mértékű, 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszik elkerülhetővé az új paksi blokkok évente –mondta a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter. Összehasonlításképp megemlítette azt is, hogy Magyarország erdős területei ugyanezen időszak alatt mintegy 6 millió tonna szén-dioxidot képesek elnyelni.

Az új reaktorok látványterve – fotó: paks2.hu

Süli János az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti keddi meghallgatásán kiemelte, hogy a folyamatosan emelkedő energiaigény miatt is szükség van az új paksi blokkok megépítésére, amelyek megfizethető, megbízható, tiszta energiát tudnak előállítani. Az atomerőművek klímabarát létesítmények, nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat, ugyanakkor az időjárástól függetlenül is biztonságosan termelnek áramot – tette hozzá.

Miközben tavaly decemberben a teljes belföldi megújulós kapacitás mintegy 1200 megawatt volt, a 7105 megawattos villamosenergia-felhasználási csúcshoz a szél- és naperőművek együttesen mindössze 103 megawatt teljesítménnyel tudtak hozzájárulni – idézte fel a miniszter. A finanszírozással kapcsolatban emlékeztetett, hogy a beruházást fix áron, 12,5 milliárd euróért valósítja meg az orosz fővállalkozó, a Roszatom. Paks II. gazdasági életképességét az EU is megerősítette, hiszen a számításaik szerint az új blokkok élettartamuk alatt éves szinten 7,35 százalékot profitot fognak termelni.

Az uniós előírások alapján a beruházás kiírásainak 55 százalékát nemzetközi tendereken kell meghirdetni. Példaként említette, hogy az irányítástechnikai beszerzést német-francia, a turbinasziget megvalósítását pedig amerikai-francia cég nyerte el – jegyezte meg Süli János. Közölte, hogy június 30-án, ütemterv szerint benyújtották az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) a két új paksi blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet. A hatóságnak a kérelem elbírálására 15 hónap áll rendelkezésére.

A dokumentáció csaknem háromszázezer oldalt tesz ki, és alátámasztja, hogy a Paksra tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a magyar és európai uniós szabályoknak, biztonsági követelményeknek. Az engedélykérelem is igazolja, hogy az erőmű semmilyen körülmények között nem veszélyezteti a környezetét. A reaktort kettős kupolarendszer védi, a létesítmény akár egy utasszállító becsapódását is elviseli – tette hozzá. Kitért arra is, hogy az építkezés földmunkái 2021 első felében kezdődhetnek el.

A Párbeszéd azt javasolja, hogy az atomenergiát vezessék ki a hazai energiaforrások közül

A párt frakcióvezető-helyettese erről azt követően beszélt egy online is követhető budapesti sajtótájékoztatón, hogy az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága kedden megtartotta Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter éves meghallgatását.

Kocsis-Cake Olivio azt mondta, hogy a miniszter az ülésen elsősorban a nukleáris energia mellett próbált érvelni és kevésbé a megújuló energiaforrások mellett, mert az utóbbiakat csak kiegészítőként képzeli el. A Párbeszéd viszont úgy gondolja, hogy az atomenergiát ki kell vezetni a hazai energiaforrások közül, mert az nem biztonságos – jelentette ki. Hozzátette, az erőmű bővítése nagyon drága és soha nem fog megtérülni, az oroszok által nyújtott hitelkonstrukció rossz és a Párbeszéd a Paksra tervezett orosz technológiát sem tartja megfelelőnek.