Az idei METÁR-tenderen is jelentős, mintegy három és félszeres volt a túljelentkezés, a pályázók 1009 GWh-ra igényeltek támogatást a kiosztható 300 GWh-val szemben.

Illusztráció - Fotó: Appolinary Kalashnikova

A hivatal az innovációs és technológiai miniszter felkérésére újabb METÁR-pályázatot hirdetett április 30-án, amelynek keretében megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelésre kapható támogatás. A pályázati dokumentációkat július 1-jétől július 30-ig lehetett benyújtani elektronikus úton. A beérkezett pályázatokhoz tartozó ajánlati árakat titkosított dokumentumok tartalmazták, amelyek közjegyzői bontása augusztus 4-én volt.

A pályázók napelemes erőműveket terveznek építeni, de érkezett pályázat egy hulladéklerakóból származó gázt hasznosító, 0,5 MW-os erőműre is. A pályázó erőművek összteljesítménye 629 MW.

A közleményben Horváth Péter János, a MEKH elnöke jelezte: a legalacsonyabb ajánlati ár 15,73 forint volt kWh-nként, az igényelt mennyiséggel súlyozott ajánlati átlagár pedig 18,41 forint.

A mostani pályázaton csak legfeljebb 20 MW-os erőművel lehetett pályázni, míg tavaly akár 50 MW-ossal is. A közlemény szerint a napelemes technológia fejlődését mutatja, hogy az ajánlati árak a kisebb erőművi méret és a fokozódó piaci bizonytalanságok ellenére is kedvezőbben alakultak a tavalyinál.

A mostani ajánlati árakat a már lezárult két METÁR-pályázattal összevetve valószínű, hogy a harmadik pályázati kiírás még a tavalyi, igen alacsony árakhoz képest is további árcsökkenést hoz majd.

A hivatal elnöke kiemelte ugyanakkor, hogy jelentős kihívást jelent a vártnál gyorsabban teret nyerő, időjárásfüggő napelemes erőművek ingadozó és nehezen becsülhető termelésének integrálása a villamosenergia-rendszerbe. A zavartalan ellátás biztosítása érdekében szükséges, hogy az időjárásfüggő technológiák elterjedése a villamosenergia-rendszer stabilitásának és rugalmasságának növelésével időben összehangoltan történjen.

Az értékelő bizottság megkezdte a benyújtott pályázatok vizsgálatát. A pályázóknak legfeljebb egy alkalommal, 15 napos határidővel lesz lehetőségük pótolni a hiányosságokat.

Az eredményhirdetés októberben vagy novemberben várható.