A világ legnagyobb területű naperőműve épült meg nemrég Indiában, Tamil Nadu megyében. Az erőmű alig nyolc hónap alatt épült meg. A feszes tempójú építkezést még a környéken pusztító monszunok és árvizek sem tudták megállítani.

india solarAz indiai Gujarat megyei naperőmű. Ami most épült, az még ennél is nagyobb – fotó: Gujarat Power Corporation LTD.

Az újonnan telepített naperőmű egy nagyjából 2500 holdas területen fekszik, ez körülbelül 10 négyzetkilométernek felel meg. Az erőmű területe akkora, hogy összesen 476 párhuzamosan futó focimeccset lehetne rajta rendezni. A nagy volumenű építkezés során összesen csaknem 2 és félmillió panelt, 576 invertert, 154 transzformátort, illetve hatezer kilométernyi kábelt használtak fel.

Az összesen 648 MW teljesítményt leadó, 679 millió dolláros naperőművet több mint 8 ezer munkás segítségével építették fel. A napelempanelek mindennapos takarítását egy automatikus rendszer segítségével oldották meg. Guatam Adani, a naperőművet felhúzó Adani Group elnöke összesen 11000 MW teljesítményre képes erőműhálózatot szeretne felépíteni az elkövetkezendő öt évben.

Az indiai kormány hosszú távú célkitűzései között szerepel, hogy 35%-al csökkentsék az ország széndioxid-kibocsátását, illetve hogy az energiatermelésben a megújuló energiaforrások aránya elérje a 40%-ot.