„Bevonulhat a történelembe” az az atomerőmű, amelyet a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern részvételével terveznek megépíteni Jordániában – jelentette ki az arab ország nukleáris energetikai bizottságának helyettes vezetője, Kamal al-Aradzs.

nuclearA sivatagban nincs hűtővíz – fotó: utilities-me.com

A létesítmény ugyanis a tervek szerint a sivatagban működik majd, a helyét – mint a szakember elmondta – az ország keleti részén, Kaszr-Amra térségében jelölték ki. Ha sikeres lesz ez a projekt, amelyhez a szavai szerint „unikális” orosz reaktort választottak, a szintén atomreaktorok építésére készülő, szomszédos országok, például Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek számára hasznosítható lehet az ott szerzett tapasztalat. Így az, hogy miként lehet ilyen körülmények között biztosítani az erőmű vízellátását – idézte szavait a RIA Novosztyi hírügynökség.

Azt is hangoztatta, hogy Jordánia hosszú távon kívánja fejleszteni az atomágazatot, ezért megkezdte a szakemberek képzését. „Az első tíz évben természetesen kapunk segítséget a Roszatomtól, de aztán átállunk a jordániai szakemberekre. Arra számítunk, hogy az első két atomerőmű üzemeltetéséhez 1200 jól felkészült munkatársra lesz szükség” – jelentette ki Kamal al-Aradzs, és hozzátette: 80 ember már most Oroszországban tanul. A leendő blokkok fontos témát adtak az április elején Ammanban megrendezett III. Nemzetközi Energetikai Csúcson is, amelynek fővédnöke II. Abdullah jordán király volt.

A tanácskozáson a Roszatom külföldi marketingért felelős társasága, a Rusatom Overseas alelnökeként Milos Mostecky képviselte az orosz atomipart, és ismertette a jordániai terveket. Mint hangoztatta, a projekthez világszínvonalú, a legszigorúbb nemzetközi követelményeknek megfelelő technológiát választottak, a beruházás pedig egy teljes infrastruktúra kialakításával jár, ami az egész gazdaságra kedvezően hat majd. Az építkezés csúcsidőszakában például tízezer új munkahely létesül.

A jordániai nukleáris projekt 2011-ben kezdődött, amikor az ország tendert írt ki az első atomerőmű megépítésére. 2013 őszén a Roszatomot hirdették ki győztesnek, majd 2015 tavaszán Jordánia és Oroszország kormányközi együttműködési megállapodást kötött egy két blokkból álló atomerőmű építéséről. Jelenleg „befektetés előtti” szakaszban van a beruházás, vagyis most dolgozzák ki a fő paramétereket, a finanszírozási struktúrát és a műszaki megvalósíthatósági tanulmányt.