Parabolikus napkollektort, IORA Smart Systemet, e-zászlót gyártó vállalkozások nyerték – egyebek mellett – az MVM EDISON Light Up! energetikai startup idei versenyét.

01Idén másodjára rendezték meg – fotó: mvm.hu

Az MVM Csoport által második alkalommal kiírt pályázat fináléjában ezúttal is tizenkét döntős versenyzett a zsűri és az inkubációs cégek képviselői előtt. A Budapest Music Centerben május 10-én rendezett záró show legjobbjai maximum 50 millió forint összegű magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe.

Az MVM EDISON LIGHT UP! tavaly októberi felhívása év végéig várta azoknak az innovátoroknak a jelentkezését, akik clean energy, energy efficiency, IoT, Big Data és mesterséges intelligencia témakörhöz kapcsolódó ötletükkel ez idáig nem álltak a nyilvánosság elé.

A beérkezett pályázatok első körös értékelése után tizenkét projekt került a döntőbe; az ötletgazdák 1 millió forintos fejlesztési támogatásban részesültek, egyúttal továbbjutottak a második forduló mentorprogramjába is. A két hónapos képzés ideje alatt az IBM és az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. (SFL) közös szakembergárdája személyre szabott segítséget nyújtott a csapatoknak.

A programot záró végső megmérettetést követően a nyertes projektek szerződéses ajánlatot kapnak az SFL-től, annak érdekében, hogy a startup vállalkozások az energetika területén működő sikeres piaci szereplővé válhassanak.

Az MVM Edison Light Up! nyertes startupjai

  • Parabolikus napkollektor
    Kovács Gábor, Sohajda István

    A kéttengelyes, napkövető és speciális kialakítású parabolikus napkollektor a hagyományos kollektorokkal szemben 60 százalékkal több hőenergiát termel, a napsugárzás 75-80 százalékát télen is hasznosítani tudja. Külső hőmérsékletre nem érzékeny, automatikus védelemmel rendelkezik a túlmelegedés és a szél ellen. A kollektor kedvező áron működtethető, a mechanikai elemeit legalább 30 évre tervezték. Beszerzése 3-8 év alatt megtérülhet, kivitelezése és karbantartása költséghatékony, egyszerű. A szabadon álló és lapos tetőre is telepíthető, kizárólag újrahasznosítható anyagból készült kollektor a családi háztól a nagyiparig számos területen alkalmazható.

  • IORA Smart System
    Fabricius-Nagy Emese, Fabricius Csaba, Horváth Bence Ede

    Az IORA Smart System koncepciójával olyan mindennapos problémára kínál a nyertes csapat innovatív megoldást, mint a bosszantó gyorsasággal lemerülő telefonok, a táskák rejtett zugaiban eltűnő apróságok és személyes kellékeink fokozott védelme. Olyan használati tárgyat képzeljünk el táska formájában, ami nem csak egyénre szabható, de okos funkcióinak hála komplett, személyes szolgáltatást kínál a felhasználónak.

    mvmAz idei nyertesek – fotó: mvm.hu

    A designer csapat hisz abban, hogy a tárgykultúrán keresztül is lehet szemléletmódot formálni, környezettudatosabbá tenni az embereket, összekapcsolni a legújabb technológiákat és az igényekhez szabott megjelenést. Céljuk, hogy megmutassák: egy olyan hétköznapi termék, mint a táska is hordozhat magában élvonalbeli technológiai újításokat.

    Az IORA Smart System építési rendszerének köszönhetően teljes megjelenés- és funkciószabadságot biztosít használója számára, a méret, szín, forma variációs lehetőségeinek száma végtelen és csak rajtunk múlik, miként állítjuk össze. Okosfunkciói ellátásához pedig napenergiát hasznosít, független az elektromos hálózattól.

  • E-zászló
    Kovács Attila, Kovács Tibor

    Az innovátor testvérpár a jelenlegi szél- és vízenergia-termelő berendezések hatékonyságának növelésén dolgozik. Feltételezésük, hogy a forgó mozgásnál hatékonyabb módon is lehet a mozgó víz, illetve szél energiájából elektromos vagy mozgási energiát előállítani, ez abból a megfigyelésből következik, hogy a természetben az egyik leghatékonyabb helyváltoztatási mód a hullámmozgás. Gondoljunk csak a halakra, melyek aránylag csekély mozgási energiát befektetve meglepő nagy hatékonysággal haladnak a nagy közegellenállású vízben. Találmányuk az e-zászló, világújdonságként a Kármán-féle örvénysoron alapulva hullámmozgással állít elő mozgó víz, illetve szél energiájából elektromos, vagy mozgási energiát.

    A fejlesztők négy év kutatás és fejlesztés során jutottak el az V. generációs működő modellig, amivel akár egyszerre lehetséges piezo és indukciós generátor segítségével is elektromos áramot termelni.Az e-zászló, a szerkezetéből adódóan tömeggyártásban kedvező áron előállítható, egyszerűen telepíthető, szinte minden tájépítészeti környezetbe jól illik, és egyben reklám célra is használható, zöldenergiát termelő berendezés.

  • IoTrend Kft.-EnergyAL
    IoTrend Kft.: Bátai Rolnad, Dudás Péter, Dúll Gábor, Lőrincz Dániel, Maros István

    Az energiaipari trendek azt mutatják, hogy 2040-ig a világ energiaigénye 30 százalékkal növekszik és egyre nagyobb mértékben kell majd bizonytalanul tervezhető, megújuló energiaforrásokra támaszkodni.  Az energiaszektor egyik legnagyobb kihívása lehet, hogy ilyen feltételek mellett miként biztosítható a stabil és biztonságos villamos energia-ellátás. A mérnökökből álló csapat erre a problémára dolgozta ki az EnergyAI koncepcióját. Az EnergyAI egy moduláris elemekből felépülő rendszer, amely termelő, tároló és fogyasztó egységekből áll. Az IoT eszközökből kinyerhető adatok elemzése alapján egy helyi logika biztosítja a rendszerelemek hatékony működését. Sok ilyen egység összehangolt működése képes egy adott mérlegkör, vagy akár a teljes villamos energia rendszer hatékony működését megvalósítani.

    A rendszer szemléltetésére példaként vehetünk egy ipari parkot, ahol van egy naperőmű. Ugyanezen a telephelyen lehetnek olyan fogyasztók, melyek energia-felhasználása időben nem átütemezhető, jellemzően ilyen egy gyártósor vagy olyan energiatároló egységek, amelyeknek a terhelési profilja időben rugalmasan alakítható, például a parkolóban elhelyezett elektromos autótöltők. Az EnergyAI ezen egységek működése közt teremti meg az összhangot. Ezáltal a megtermelt energiát a lehető leghatékonyabban, helyben használják fel és az összehangolt „okos hálózati” működésnek köszönhetően csökkenthető a lekötött kapacitásigény is. Emellett az adatok másodlagos felhasználása, elemzése olyan funkciókat tesz lehetővé, mint a prediktív karbantartás, vagy az eszközök és épületek kihasználtságának figyelése, melynek segítségével tovább növelhető a működés kihasználtsága.

Az MVM EDISON Light Up! zsűrije

A döntőbe jutott pályázatokat az első körös rostához hasonlóan a zsűri székében Dr. Zsuga János az MVM Zrt. vezérigazgatója, Dr. Molnár Imre, portfólió igazgató (MVM Zrt.), Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. vezérigazgatói koordinátora és az Okos Jövő Innovációs Klaszter elnöke, Stickl László, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, valamint az MVM Zrt. csoportszintű projektek igazgatója, Fehér Gyula, a hazai startup világ atyja, a USTREAM alapítója és az IBM Cloud Video fejlesztési és operációs igazgatója, valamint Pongrácz Ferenc, a programban partnerként résztvevő IBM Magyarországi Kft. üzletfejlesztési igazgatója értékelte.