Az előző év azonos időszakához képest 11,6 százalékkal több, 10 820 darab új személyautót helyeztek forgalomba júniusban, az év első hat hónapjában pedig 19,2 százalékos volt a növekedés 2016 első félévéhez képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu hétfőn az MTI-vel.

apIdén is folytatódni látszik az új autók eladásainak növekedése – fotó: auto.mail.ru

Az MGE szerint az adatok azt mutatják, hogy idén folytatódik az újautó-eladások növekedése, 2017-ben várhatóan több mint százezer új személygépkocsit helyeznek majd forgalomba. Emellett folytatódik a magán vásárlók visszatérése a piacra, arányuk már meghaladja a 30 százalékot. A közleményben kiemelték, hogy a kishaszon jármű piacon az első félévi 12,4 százalékos visszaesés a tavalyi magas bázissal magyarázható, amelyben a közben beszüntetett növekedési hitelprogramban (nhp) hatása jelentős volt. A nagyhaszon járműveknél a visszaesés megfordult és enyhe, 5,7 százalékos növekedést mutatnak az első féléves adatok. 

A motorkerékpár piac továbbra is igen gyenge, a júniusi 18,5 százalékos növekedés ellenére, ugyanis az első hat havi adatok 0,4 százalékos visszaesést mutatnak. Ennek a járműfajtának az értékesítését nagyban befolyásolja az időjárás szezonalitása. A helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogó azonosítás megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a használati kétkerekűek esetében, valamint javítani kellene még a robogókhoz szükséges "B" kategóriás jogosítvány megszerzésének a folyamatát – tették hozzá.

A nehéz pótkocsik forgalmazását tekintve a piac mintegy 20 százalékkal nőtt tavaly és a bővülés idén is folytatódott. Mindez az alacsony piaci kamatoknak, illetve a megnövekedett fuvarmegbízásoknak és új piaci szereplők megjelenésének köszönhető – áll az MGE közleményében.

A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi típusok közül  a legtöbbet Suzukiból adtak el az első félévben, összesen 6817-et, Ford autókból 5621, Opelből 4788, Skodából 4776, Toyotából 3903 kelt el. Az előző év azonos időszakában is a Suzuki állt az élen, a második helyen azonban az Opel volt, míg a harmadik, illetve a negyedik helyet a Skoda, illetve a Ford szerezte meg.