Elutasította a moszkvai választott bíróság a Siemens keresetét, amelyben a cég annak a 2015-ben megkötött üzletnek az érvénytelenné nyilvánítását kérte, amelynek alapján a hatályos uniós szankciók ellenére a Krím félszigetre szállították a német vállalat négy gázturbináját.

siemensKépünk illusztráció – fotó: siemens.com

Ugyanez a bíróság augusztusban elutasította a Siemens arra vonatkozó kérését, hogy foglalják le a turbinákat, amelyek a gazdasági büntetőintézkedések ellenére jutottak el az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félszigetre.

A Siemens német elektrotechnikai vállalat eredetileg oroszországi felhasználásra adta el a négy turbinát, ezeket azonban később a nemzetközi jogilag Ukrajnához tartozó, de Moszkva által annektált Krím félszigetre szállították. 

A turbinaügy miatt az EU augusztus elején újabb szankciókat vezetett be Oroszország – három magánszemély és három vállalat – ellen. Moszkva ezeket politikailag motiváltnak minősítette. A gázturbinák Krímbe szállításáról először júliusban jelentek meg sajtójelentések.