Egyiptomban befejeződött az atomerőmű-építésről Oroszországgal kidolgozott szerződés belső egyeztetése – jelentette be az arab ország elnöke.

adKépünk ilusztráció – fotó: egyptianstreets.com

Abdel Fattah el-Sziszi akkor közölte ezt, amikor a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-afrikai Köztársaságot egyesítő országcsoport, a BRICS csúcsértekezletének „oldalvizén”, a kínai Hsziamen városban Vlagyimir Putyin orosz államfővel találkozott. „Örülök ennek a lépésnek, és nagyon remélem, hogy velem együtt ön is jelen lesz majd az ünnepélyes aláíráson” – idézte az egyiptomi politikus Putyinhoz intézett szavait a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Korábban, a beruházásban részt vevő Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern küldöttségével tartott találkozóján el-Sziszi az orosz-egyiptomi barátság új jelképének nevezte a Földközi-tenger partján fekvő el-Dabaába tervezett atomerőmű-beruházást, amelynek megkezdéséhez az Államtanácsnak, azaz az arab ország legfelső közigazgatási bíróságának is ellenőriznie kellett a projekthez kapcsolódó négy szerződést. Az atomerőművekért felelős egyiptomi bizottság vezetője nemrég azt mondta, hogy a dokumentumcsomagot még az idén aláírhatják.

Az atomerőmű-projektről szóló kormányközi megállapodást Egyiptom és Oroszország 2015 novemberében írta alá. Ennek értelmében egy orosz technológiájú, négy, egyenként 1200 MW villamos teljesítményű blokkból álló atomerőmű épül az arab országban. Született egy hitelfolyósítási szerződés is arról, hogy 25 milliárd dollárt (a költségek 85 százalékát) Oroszország bocsát rendelkezésre évi 3 százalékos kamattal terhelt exporthitel formájában, a maradék 15 százalékot pedig Egyiptom magántőke bevonásával készül előteremteni.

A projekt megvalósítása várhatóan 12 évig tart majd, így Egyiptomnak 2029 októberében kell elkezdenie a törlesztést. Az atomenergetikai beruházásra még az 1980-as években kiszemelt, a Földközi-tenger partvidékétől három és fél kilométerre fekvő el-dabaai telepen az építkezés több mint húszezer embernek ad majd munkát, az üzembe helyezett erőműben pedig mintegy négyezer állandó állás lesz.