Csomagoló- és logisztikai üzemet épít a német Deufol Debrecenben
2019-10-14 08:00:37
Az első kapavágással megkezdődött a német Deufol cég debreceni gyárának építése kedden, a repülőtér melletti déli ipari gazdasági övezetben.
Az első kapavágással megkezdődött a német Deufol cég debreceni gyárának építése kedden, a repülőtér melletti déli ipari gazdasági övezetben.
A kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart, el szeretné érni, hogy Magyarország ne csak az autóipar, a közúti járműipar, hanem a repülőgépipar nyertesévé is váljon – jelentett ki az innovációs és technológiai miniszter hétfőn a repülőgépgyártással foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéri, több mint 5000 négyzetméteres kompozitüzemének átadásán.
A nyári hónapokban drasztikusan megnő a jégkrémfogyasztás, és a hidegebb előállítási körülmények fenntartása komoly kihívást jelent a logisztikai vállalatok számára.
Összesen mintegy 6 milliárd forintos beruházással, két program révén 200 hektárral bővül a jelenleg 135 hektáros ipari park Nagykanizsán.
Magyarország kormánya a jövőben is mindent megtesz az ország biztonságának erősítéséért – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor felavatta a tárca által működtetett BM Heros Zrt. új üzemcsarnokát hétfőn Budapesten.
Először rendezi meg az Erőművek éjszakáját a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), országszerte 42 erőművet és fűtőművet nézhetnek meg a látogatók pénteken.
Nagyszabású elektromobilitási offenzívát indít az Audi, a német autógyártó társaság 20 tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be 2025-ig, és több mint 10 milliárd eurót fordít a kapcsolódó fejlesztésekre – írta hétfőn hírportálján a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Több ezer munkavállalónak csökkentheti a bérét Németországban a BMW járműgyártó társaság egy takarékossági program részeként – jelentették pénteken német hírportálok.
Csaknem 23 kilométeren fejlesztették és erősítették meg a Tisza töltéseit a Tivadar feletti folyószakaszokon, a csaknem 14 milliárd forint értékű, uniós támogatású árvízvédelmi beruházás projektátadó ünnepségét hétfőn tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisarban.
A magyar-román kétirányú gázszállítás lehetőségének megteremtésével tovább javul az ország gázellátásának biztonsága – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Csanádpalotán.
Észak- és Közép-Kaliforniában 800 ezer fogyasztónál állítják le szerda éjjeltől az áramszolgáltatást a bozóttüzek elkerülése érdekében.
A magyar gazdaság kicsi, de rendkívül nyitott, ezért a nemzetközi nagyvállalatok nagy szerepet játszanak teljesítményének alakításában, ugyanakkor a lelkét mégis a magyar cégek adják – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kovács Kft. pénteki gyáravató ünnepségén, Mezőkövesden.
A nyolc magyarországi egyetemi innovációs központ egyikét a Budapesti Műszakai és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) hozzák létre – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten.
Kétmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című új pályázati felhívás, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.