Magyarországon nagyjából 6000 mérnök hiányzik a munkaerőpiacról
2019-08-16 05:30:06
A műszaki szakokon ma még csak a felvételt nyert hallgatók 29 százaléka tanul, viszont a valós szükségletek miatt 40 százalék feletti létszám kellene.
A műszaki szakokon ma még csak a felvételt nyert hallgatók 29 százaléka tanul, viszont a valós szükségletek miatt 40 százalék feletti létszám kellene.
A kedvezőtlen piaci körülmények ellenére folytatódott a növekedés; jó ütemben halad a vállalat átalakítása.
A legsúlyosabb, 8,3 százalékos éves árzuhanás Kínában a kőolaj- és földgázkitermeléssel foglalkozó vállalatokat sújtotta.
Több mint 33,5 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 536 millió forintos adózott eredményt ért el a 2018-as gazdasági évben a nyíregyházi Lego Manufacturing Kft. – közölte a társaság az MTI érdeklődésére pénteken.
A Continental autóipari beszállító vállalat éveken keresztül a megengedettnél magasabb ólomtartalmú alkatrészekkel értékesítette egyes elektronikai készülékeit. A szabálytalanságra a cég maga derített fényt és június elején önként jelentette az illetékes hatóságnál.
A Paksi Atomerőműben 2019 második negyedévében a két, az INES alapján skála alattinak minősített esemény történt.
Romló eredménye tükrében tevékenysége átszervezésére és elbocsátásokra készül a német Thyssenkrupp acél- és gépipari konszern. rnrn
Rekordnagyságú – 78,2 milliárd koronás (1016,6 milliárd forint) osztalékot küldött külföldi anyacégeinek a tavalyi gazdasági eredmények alapján a három legnagyobb cseh autógyár.
Egy tengeri platformon elvégzett rakétakísérlet miatt ütött ki csütörtökön tűz és történt robbanás az Arhangelszk megyei Szeverodvinszk közelében – közölte a Roszatom orosz atomenergetikai vállalat sajtóosztálya szombaton a TASZSZ hírügynökséggel.rnrn
Bővítik a zalaegerszegi inkubátorházat, az új csarnoképületekre már bérlője is van az üzemeltetőnek – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.
Idén a második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami több mint 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság a Trenkwalder Recruitment Kft. több mint 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.
Júliusban 15 284 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; az év első hét hónapban 89 830 új gépkocsit adtak el, ami 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest- közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse adatai alapján csütörtökön az MTI-vel.
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a németországi ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
A Duna vízhőmérsékletének emelkedése semmiféle biztonsági kockázatot nem jelent a Paksi Atomerőmű működésében.