MEKH: jelentősen csökkent augusztusban a hazai földgázfelhasználás
2022-10-12 16:30:22
Augusztusban a hazai földgáz felhasználás 22 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, ami így az elmúlt nyolc év legalacsonyabb értéke.
Augusztusban a hazai földgáz felhasználás 22 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, ami így az elmúlt nyolc év legalacsonyabb értéke.
A lengyel kormány megawattóránkénti 69 ezer forintnak megfelelő árkorlátot tervez bevezetni a kisvállalatok, a helyi önkormányzatok, valamint az érzékenynek minősülő intézmények által fizetendő energiaárakra.
A Barátság kőolajvezeték lengyel szakaszán kedd este szivárgást észleltek, Płock városától hetven kilométerre.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 7,5 milliárd forintos kötvénykibocsátást indít a korábban bejelentett kötvényprogramja keretében; a bevont forrást főképp energetikai projektekbe való befektetések finanszírozására, a növekedési célok megvalósítására, a forgóeszköz-szükségletre és tartalékképzésre kívánják felhasználni
Három héttel a téli fűtési szezon kezdete előtt a román hatóságok még nem dolgoztak ki gázellátási vészforgatókönyvet, Románia pedig Oroszországon kívül semmilyen más országgal nem kötött importszerződést, nem tudni, hogyan boldogul a Gazprom szállítmányai nélkül.
Egyre nőnek a sorok és a feszültség a francia benzinkutakon, mert sztrájkolnak az olajfinomítók dolgozói.
Az ÉPDUFERR NyRt. 1,83 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Unió és Magyarország Kormánya társfinanszírozásával.
Átadták pénteken a Greenergy-csoport tíz megawatt teljesítményű naperőművét, amely tízmillió eurós beruházással épült Paks mellett.
Az Alteo Nyrt. nyerte a BC Power beruházásában megvalósuló gázturbinás erőmű üzemeltetési és karbantartási feladatait, erről az energiaszolgáltató 14 évre írt alá szerződést a BorsodChem Zrt.-vel - közölte az Alteo a tőzsde honlapján csütörtökön.
Az energiaellátás biztosítása, az energiafüggőség csökkentése és az árak kordában tartása érdekében az Ibériai-félsziget európai energetikai összeköttetésének fejlesztését sürgette a spanyol és a német kormány szerdán az észak-spanyolországi La Corunában.
Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. 24 megawatt beépített teljesítményű fotovoltaikus erőművet épít Szegeden - jelentették be a projekt indítása alkalmából tartott ünnepségen szerdán a Csongrád-Csanád megyei városban.
A kormány célja, hogy az energiaválságban is garantálja az ellátásbiztonságot és alacsonyan tartsa a lakossági energiaárakat. A Paksi Atomerőmű 1. blokkjának éves nagy karbantartása rendben lezajlott, az erőmű minden blokkja zavartalanul üzemel.
Új elektromos motorkerékpár terveit mutatták be hétfőn a kecskeméti Neumann János Egyetemen (NJE). A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és az NJE közötti együttműködés eredményeként megalkotott Supermoto fejlesztése során utcai és közúti közlekedésre alkalmas motorkerékpár tervezését tűzték ki célul a fejlesztők.