A Panattoni belép a magyar piacra
2021-05-13 06:00:32
Új piacra lép a Panattoni, Európa legnagyobb ipari fejlesztője. A cég bejelentette, hogy magyarországi irodát nyit, és már két projektet is biztosított a budapesti piacon.
Új piacra lép a Panattoni, Európa legnagyobb ipari fejlesztője. A cég bejelentette, hogy magyarországi irodát nyit, és már két projektet is biztosított a budapesti piacon.
Az ENEXIO Hungary kínai leányvállalata elnyert egy 16 millió euró értékű projektet Kínában, az új kínai erőmű hűtéséhez az ENEXIO Hungary Zrt. által kifejlesztett hűtőrendszert építik be.
Jelentősen bővíti kapacitását az alumínium italdobozokat gyártó Quality Pack Zrt. Szikszón, a 19 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 7 milliárd forintos támogatást biztosít.
A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán vasárnap.
Az év végéig a Google 50 ezer magyar kis- és közepes vállalat, induló cég és magánszemély digitális fejlesztését segíti díjmentes online technológiákkal és képzésekkel a Grow Hungary with Google programban.
Az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben új iparstratégiai intézkedéseket mutatott be, a koronavírus-járvány okozta válság miatt meggyengült egységes piac megerősítése érdekében.
A tavalyi visszaesés után az idén márciusban már nőtt a villamosenergia-fogyasztás, ilyen magas értéket öt éve nem ért el a tavasz első hónapjában - közölte Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Összesen 5 milliárd forint értékben fejlesztette a telephelyeit Bácsbokodon, Csornán, Szegeden a Sole-Mizo Zrt. - Bácsbokodon a sajtgyártási kapacitását bővítette, Csornán porítóüzemet létesített, Szegeden pedig a termelés bővítésén túl a gyártási technológiát is korszerűsítette.
A magyarországi Bosch csoport és az Adria régió vezetői tisztségét Szászi István veszi át augusztus 1-től.
Tovább növelte negyedéves eredményét és ennek tükrében megemelte éves eredményelőrejelzését is a német Siemens AG gépipari konszern a honlapján pénteken közzétett jelentése szerint.
Azzal, hogy Gyulán épül az Airbus Helicopters Hungary alkatrészgyártó üzeme, Magyarország felkerül Európa légiipari térképére - mondta Lepsényi István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszteri biztosa csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Az ipari termelés már tavaly utolérte a járvány előtti teljesítményét, az idén márciusi, a várakozásokat meghaladó adatokban a tavalyi alacsony bázisnak kivételesen nagy szerep jut. Az ipar hozzájárulása ellensúlyozhatja a többi szektor visszahúzó erejét a gazdasági növekedés alakulásában.
A kormány törekvése, hogy Magyarország visszakerüljön az öt legjobb agrárkutató ország közé, ezt a célt szolgálja a Tungsram vertikális farmja is, amelynek megvalósítását az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 250 millió forinttal támogatta - mondta az ITM államtitkára szerdán az agrotechnológiai fejlesztés átadásán.
Több milliárd forintos beruházásokkal fejleszti tevékenységét Magyarországon az osztrák Gebrüder Weiss (GW) szállítmányozó és logisztikai cég.