Mindent rendben talált Magyarországon a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség
2017-07-13 13:30:07
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakértői csoportja a mai napon befejezte magyarországi nukleáris védettségi tanácsadó misszióját.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakértői csoportja a mai napon befejezte magyarországi nukleáris védettségi tanácsadó misszióját.
A Component Kereskedelmi Kft. 415 millió forintos beruházással bővíti termelési kapacitásait, a telephely bővítéséhez és az eszközbeszerzéshez 207,56 millió forintos támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program forrásából – közölte Révai Csaba, a Forrás Unió Tanácsadó Kft. projektmenedzsere az MTI-vel szerdán.
A gyártási technológia folyamatos fejlesztésével, a hatékonyság javításával szeretné növelni termelését a nehézgépjárművek futóműveinek, futómű alkatrészeinek gyártásával foglalkozó szombathelyi BPW Hungária Kft., amely a német BPW csoport második legnagyobb gyártóbázisa – közölte az MTI-vel a cég új ügyvezető igazgatója.
Az új vakcinagyártó üzem, valamint a Ceva cégcsoport kutatási tevékenysége a jövőben is hozzájárul a magyar állatállományok egészségügyi státuszának megőrzéséhez, javításához; mind pedig ahhoz, hogy a területen jelentkező újabb és újabb kihívásokra világszinten is hatékony válaszok, megoldások szülessenek – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten a Ceva-Phylaxia új vakcinagyártó üzemének átadásán.
A finnországi Olkiluotóban épülő francia, EPR típusú atomerőművi blokkon megkezdték a berendezések hideg tesztelését. Az új finn blokk várhatóan 2018-ban kezdheti meg működését.
A járműipar és azon belül az alkatrész-, illetve a gumigyártás húzza az ipari termelést, ahol további bővülés várható, hiszen nem olyan régen indult be a termelés az Apollo Tyres gumigyárában.
A felvásárlással a Siemens tovább bővíti kínálatát a digitalizáción alapuló előrejelző karbantartás területén.
Az új atomerőművi blokkok telephelyvizsgálata transzparensen zajlott, a paksi telephely alkalmas a blokkok befogadására – írja az atlatszo.hu írására reagáló közleményében a Paks II. projekttársaság.
Több mint 200 új munkahelyet létesít 2018 végéig a baranyai megyeszékhelyen az infokommunikációs szektorban tevékenykedő IT Services Hungary (ITSH) Kft., amely 350 millió saját forrásból 1800 négyzetméterrel bővítette pécsi szolgáltató központját.
Jelenleg a nagy aktivitású hulladékokat az atomerőmű ellenőrzött zónájában kialakított tároló kutakban, a kutakba el nem helyezhető méretű hulladékokat ideiglenes jelleggel az atomerőmű sugárvédelmi szervezete által kijelölt helyiségekben, speciális tároló konténerekben helyezik el.
Az egyetemi továbbtanulást, ezen belül természettudományos, mérnöki és informatikai képzéseket népszerűsítő programot indított európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Befejeződött a fém- és acélszerkezet-gyártással, valamint megmunkálással foglalkozó nyíregyházi DSC2000 Kft. csaknem 800 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházása – közölte a társaság az MTI-vel.
Franciaország 2017-ig bezárna mintegy 17-et a jelenleg működő 58 nukleáris reaktorából – jelentette be hétfőn Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, megfelelően az előző szocialista kormány azon ígéretének, hogy 2025-ig felére csökkentik az atomenergia arányát a lakossági energiaellátásban.
Az innovatív technológiák vezető fejlesztője és szállítója, az ABB világrekordot állított fel a szinkronmotorok hatékonysága terén. Az új ABB villanymotorral élettartama során akár félmillió dollár is megtakarítható.