Négy napelemparkot épít az OMV Petrom Romániában, volt bányatelepeken
2022-10-05 10:00:37
Négy napelemparkot épít Romániában az OMV Petrom olajtársaság a román állami Oltenia hőerőművel partnerségben, volt bányatelepek helyén.
Négy napelemparkot épít Romániában az OMV Petrom olajtársaság a román állami Oltenia hőerőművel partnerségben, volt bányatelepek helyén.
A téli időszakra halasztott fizetésben állapodott meg a Gazprommal az MVM csoport, amely tárolókapacitása átalakításáról és energetikai fejlesztésekről is döntött: egyebek mellett növelnék a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) zsanai tárolójának kapacitását, a hajdúszoboszlói tárolóban 800 millió köbméter párnagázt termelnek le és vizsgálják a szén-dioxid tárolásának lehetőségeit.
Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, amely a jövőben a két ország közötti stratégiai partnerség egyik legfontosabb alkotóeleme lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miután üzbég kollégáját, Vlagyimir Norovot fogadta kedden Budapesten.
Júliusban az export euróban kifejezett értéke 12,8, az importé 24,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a deficit 1,123 milliárd euróval 1,298 milliárd euróra nőtt és 148 millió euróval emelkedett az első becslésben jelzett 1,150 milliárd euróval szemben.
Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán szombaton.
A jövő heti kormányülésen napirendre kerül az ISD Dunaferr Zrt. helyzete, a kormány megvizsgálja, hogyan lehetne megmenteni a nehéz helyzetbe került acélművet, amely mindkét nagyolvasztóját leállította - jelentette be a technológiai és ipari miniszter pénteki dunaújvárosi sajtótájékoztatóján.
Tervezett karbantartás miatt egy hónapra leáll Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban - közölte pénteken a vállalat vezetése, hozzátéve, hogy a 90-100 millió euróra becsült javítás költségeit saját forrásból fedezik.
A teljes mértékben magyar tulajdonú Szatmári Kft. mintegy 3,6 milliárd forintos beruházását a kormány mintegy 1,25 milliárd forinttal támogatja a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében - közölte a pénzügyminiszter csütörtökön Jászberényben, a Szatmári Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. új, automata, raklapos magasraktárának alapkőletételén.
A német Binoic cég exoskeletonjait tesztelte először élesben a Dascher a mindennapi raktári munkafolyamatokban magdeburgi telephelyén. Az orvostudományban már régóta bevált külső tartószerkezetek eredményei, annyira meggyőzőnek bizonyultak, hogy az új technológiát a cég további telephelyein is be fogják vezetni.
Oxigént és élelmiszert is lehetne termelni az ultrakönnyű, hosszútávon önellátó szerkezetekkel.
Kapacitásnövelő beruházásokat hajtott végre több mint 300 millió forint értékben a VW-csoport gépjárműveinek márkakereskedelmével és szervizelésével foglalkozó, pécsi székhelyű P'-Autócity Zrt. (Autócity). A fejlesztéseket csütörtökön adták át.
Űrtechnológiai központ létrehozását kezdte meg a Remred Kft. Martonvásáron, a mintegy 10 milliárd forintos befektetést igénylő központban komplett kisműholdak és az azokat működtető rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzik majd.
A napokban készítik elő a beépítéshez az egyik legjelentősebb hazai ipari zöldhidrogén-projekthez, az Akvamarinhoz alkalmazott hidrogénkompresszort a Ganzair Kompresszortechnika Kft. kiskunhalasi üzemében.
Mintegy 1,7 milliárd forint értékű élelmiszeripari fejlesztés valósult meg a sütőipari termékeket gyártó Nyíregyházi-Kenyérgyár Kft.-nél, a projektzáró ünnepséget csütörtökön tartották a nyírségi megyeszékhelyen.