Új elnököt választott a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület
2019-07-05 12:00:49
Kovács-Gajdács Jánost választotta új elnökévé a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) – tájékoztatta a szervezet az MTI-t szerdán.
Kovács-Gajdács Jánost választotta új elnökévé a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) – tájékoztatta a szervezet az MTI-t szerdán.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. az IP Systems Zrt., illetve a Tigra Kft. közreműködésével olyan villamosenergia-piaci előrejelző keretrendszert fejlesztett, amellyel évekre előre akár negyedórás bontású termelési és fogyasztási előrejelzést lehet készíteni.
A kormány támogatásával 7 milliárd forintból épít üzemet a Deufol Debrecenben, egyben ez lesz a német vállalat délkelet-európai regionális központja is – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A karosszériaelemeket gyártó, német tulajdonú Gedia Magyarország Kft. új csarnokkal bővítette tatai üzemét 400 millió forintos, saját erőből végrehajtott beruházással – mondta el az MTI-nek a társaság ügyvezető igazgatója.
Csak elektromos taxik közlekedhetnének ősztől Dubrovnikban, mert a város nem tudja és nem is akarja kezelni a helyzetet, amit a rengeteg taxi okoz a közlekedésben – mondta Mato Frankovic, Dubrovnik polgármestere.
A fekete-tengeri földgáz Magyarország irányába való szállítására alkalmas, Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó, úgynevezett BRUA gázvezeték első, romániai szakasza csak 2020 végére épül meg – írta hétfőn a Profit.ro román gazdasági hírportál a román Transgaz állami vállalatra hivatkozva.
Az ABB – kiegészítve a fenntartható tömegközlekedést szolgáló, átfogó töltési megoldásait – piacra dobta rugalmas, automata áramszedőjét, amellyel az e-buszflották hatékonyan üzemeltethetők.
A márciusi előrejelzéséhez képest növelte a gazdasági növekedésre, és az inflációra vonatkozó előrejelzését is kedden kiadott konjunktúra jelentésében Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.
A magyarországi áramellátás biztonsága és a klímavédelmi célok végrehajtása érdekében is szükséges Paks II megépítése, a 2009-es döntés változatlanul indokolt – mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt kedden Budapesten.
Július 1-jétől az új típusú hibrid és elektromos autókat kizárólag hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiban, hogy a szinte zajtalan járművek észlelése könnyebb legyen a gyalogosoknak és a kerékpárral közlekedőknek – hívta fel a figyelmet az EY üzleti tanácsadó.
Új történelmi rekordot ért el Magyarország nyári villamosenergia-fogyasztása csütörtökön a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. adatai szerint.
A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a francia termelők tulajdonában álló Limagrain-től vásárolta meg termelő leányvállalatát – tájékoztatta a magyar cég hétfőn az MTI-t.
Folytatódik a német gépipar gyengélkedése, májusban már hatodik hónapja csökkentek a megrendelések, különösen az exportkereslet esett drasztikusan – áll a VDMA szakmai szövetség kedden közzétett helyzetfelmérésében.
A technológiai átállással 5 millió abroncsról 2021-re 7,2 millió abroncsra növeli éves termelését, változatlan létszámmal és tíz százalékkal kevesebb energia felhasználásával – közölte a vállalat ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-vel.