Ötmilliárd forintos beruházással bővíti szikszói gyárát a Hell
2018-02-21 05:30:04
Megkezdte legújabb fémdobozos töltősorának telepítését a Hell Energy Magyarország Kft. szikszói gyárában – közölte a cég az MTI-vel kedden.
Megkezdte legújabb fémdobozos töltősorának telepítését a Hell Energy Magyarország Kft. szikszói gyárában – közölte a cég az MTI-vel kedden.
A Dunaferr átvészelte a rendkívül nehéz acélipari piaci korszakot, a hosszú távú stratégia helyes kijelölésével a vállalat megerősödött és fejlődési pályára állt – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az ABB költséghatékony, decentralizált napelemes rendszerekhez tervezett PVS-100/120 típusú, felhőre csatlakozó, háromfázisú string inverter megoldásai mától kereskedelmi forgalomban is megvásárolhatóak.
Az agrárkamara javaslatára született előterjesztés, mely alapján mintegy háromezer mezőgazdasági termelő hozhat létre megújuló erőforrásokat használó kiserőművet.
A svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft. beruházásával 727 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Ötödrészben kormányzati támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatás-fejlesztési központot (K+F) Győrben az Audi – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járműgyártó magyarországi leányvállalata fennállásának 25. évfordulóján rendezett budapesti eseményen.
Az e-mobilitás terén világelső ABB villámtöltőket szállít az innovatív, vezető nélküli elektromos buszok bevezetését célzó programhoz.
A tervek szerint az év második felében adják be Paks II létesítési engedélyének kérelmét - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár a Hungarian Energy Investors Forum 2018 energetikai konferencián pénteken Budapesten.
Növelte árbevételét és megőrizte eredményességét 2017-ben a kábelkonfekcionálással foglalkozó bonyhádi Kabelit Kft. – közölte az elsősorban osztrák piacra dolgozó cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Új béremelési javaslatcsomagban állapodott meg a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. és az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete szombaton, így vélhetően nem tartják meg a vasárnapra tervezett sztrájkot.
A magyar autósok negyede nyitott az elektromos autó vásárlásra; a szakértői becslések szerint az év végére már 5000 felett lehet az elektromos autók száma Magyarországon – közölte az Ipsos az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, amelyet legfrissebb felméréséről adott ki.
A spanyolországi Figueruelasban működő üzemben készül majd az első elektromos Opel-modell 2020-ban – jelentette be Michael Lohscheller, az Opel/Vauxhall vezérigazgatója Madridban szerdán.
A Mol Románia megnyitotta első elektromos autótöltőjét Bukarestben, a román főváros északi bejáratának közelében lévő Nicolae Caramfil utcai benzinkúton – tudatta a vállalat az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.
A Suzuki vezérigazgatója szerint a dízel járműveket hosszabb távon ki fogja szorítani a piacról környezetvédelmi követelmények betartásának emelkedő költsége, az elektromos autók elterjedése azonban jóval lassabb lesz, mint arra sokan számítanak.